A március elsejei kormányinfón érdekes dolog hangzott el:
„Lázár tud róla, hogy az Európai Bizottságnál 30-50 olyan magyar, zömmel középvezető dolgozik, akiket "2010 után mentettek ki oda", akik éjjel nappal a kormányt ekézik, és még az országjelentésekbe is beleírnak... És a kormány az égvilágon semmit nem tehet ez ellen. Erről a feljelentés-rekordernek titulált Jávor Benedek EP-képviselő kapcsán beszélt.” (https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/01/kormanyinfo/)
Ez ugyan nyilvánvalóan propagandaszöveg, de miután elég keveset tud a hazai közvélemény az EU-ban dolgozókról, jó apropó erről beszélni. Az EU személyzeti szabályzata nyilvános, a bekerülésről és az ottani munkáról sokat meg lehet tudni a Személyzeti Felvételi hivatal” (EPSO) honlapjáról, és a Bizottság (legtöbben ott dolgoznak, többen, mint a több intézményben összesen) részletes statisztikákat is közzétesz az ott dolgozókról (és az állománycsoport és fokozat alapján lehet körülbelül látni a vezetők létszámát nemzetiség szerint). Emellett a főleg a vezetők adatait tartalmazó hivatalos név- és címjegyzéket végigböngészve legalább a nevek alapján fogalmat lehet alkotni arról, hogy hány Magyar vezető van. Nos, az EU apparátusában legfeljebb 30 középvezető van. De kik is a középvezetők és milyen más státusban lehet valaki „EU-s”?
Az emlegetett Jávor Benedek például nem középvezető, sőt, nem is uniós tisztviselő.
Többféle olyan lehetőség van ugyanis, amikor valaki az EU-ban lát el funkciót, de nem tisztviselő. Kezdjük a példával: az Európai Parlament képviselői például külön státusszal rendelkeznek. Igaz, a magyar ellenzékhez tartozó képviselők 2010 után kerültek ki, de nem „kimenekítve”, hanem a magyar választópolgárok által megválasztva. Érdekes apróság, hogy a képviselők asszisztensei se EU-s tisztviselők, viszont újabban a Parlament fizeti őket, mert ezzel jobban ellenőrizhető, hogy rendesen megkapják a fizetésüket.
Az Unió Tanácsának és az Európai Tanácsnak a tagjai államfők, a tagállamok kormányának vezetői, illetve miniszterei. A Régiók Bizottságának és az Európai gazdasági és Szociális Bizottságának tagjai se tisztviselők, hanem a tagállamokban töltenek be különböző kormány- vagy önkormányzati (vagy más társadalmi) pozíciókat.
Az Unió egyes intézményeinek vezető testületeibe is a tagállamok delegálnak tagokat, ők viszont már az intézményükkel állnak jogviszonyban, és nem a delegáló tagállamot, hanem az EU érdekeit (illetve tárcájuk vagy szakterületük érdekeit) kell képviselniük. Legismertebbek közöttük az uniós biztosok, de a Bíróság és a Számvevőszék tagjait is a tagállamok delegálják.
Természetesen minden intézményben dolgoznak európai tisztviselők, három állománycsoportban: Vannak a titkársági és ügyviteli feladatokat ellátók, az úgynevezett asszisztensek és az úgynevezett adminisztrátorok (utóbbi kettő a magyar nomenklatúrában talán az előadói és főelőadói funkciónak felelne meg legjobban, az adminisztrátort az EPS honlapja most „tanácsos”-nak hívja). Az adminisztrátorok csoportjában vannak a vezetők is. A főigazgatók, főigazgató-helyettesek és igazgatók a felsővezetők, őket sokszor közvetlenül nyílt pályázattal választják ki, vagyis akárki jelentkezhet, aki a végzettség, tapasztalat és állampolgárság (meg a büntetlen előélet és –amennyiben tagállamában ez kötelező – a letöltött katonai szolgálat vagy az alóli felmentés) feltételeinek megfelel. A többi tisztviselő szintén nyílt versenyvizsgákon kerül szakterület és fokozat szerinti ú.n. tartaléklistára, ahonnan aztán kiválasztják azokat, akiket alkalmaznak. A 10 új tagállam 2004-es csatlakozásakor létrehoztak vezetői szintű tartaléklistákat is, általában azonban legfeljebb a legalacsonyabbnál kicsit magasabb beosztotti szinten lehet kívülről bejutni, a vezetői posztokat belülről töltik be. Miután pedig az utóbbi öt évben a Bizottság (és más intézmények) évi 1%-os létszámcsökkentést hajtott végre, 2010 óta beosztottként se sokan jutottak be, nem hogy vezetői szinten. De kik is számítanak tulajdonképpen középvezetőnek? Ők az osztályvezetők (más fordítások szerint egységvezetők vagy csoportvezetők – head of unit, chef d’unité, Referatsleiter), igazgatókhoz vagy közvetlenül főigazgatókhoz vagy főigazgató-helyettesekhez rendelve. (részlegesen magyarra fordítva itt található részletesebb információ a vezetői munkakörökről: https://ec.europa.eu/info/jobs-european-commission/working-eu/managers-european-commission_hu). Pontos és részletes statisztikák a vezetők állampolgárságáról nem érhetők el, fokozat és állampolgárság szerinti táblázatot tesz közzé a Bizottság, a legutolsó évi táblázat érhető mindig el. Néhány dolgot azonban így is ki lehet következtetni. Egyrészt 2007 óta nem kerültek be az EU-ba magyar középvezetők kívülről, néhányan nyugdíjba mentek, illetve tanácsadók lettek. Ezzel szemben a beosztottak is léptek előre fokozatukat tekintve – ennek hatása a személyzeti szabályzatban közzétett átlagos előmeneteli arány ismeretében becsülhető –, és ezáltal beosztottként is bekerülhettek a vezetőkkel azonos fokozatba. Mindezt figyelembe véve és a címjegyzéket átnyálazva megállapítható, hogy legfeljebb 25-30 középvezető dolgozhat a Bizottságnál és további tíz más intézményeknél (három-négy beosztott nyert el közben középvezetői állást és két-három középvezető lépett előre felsővezetőnek, közöttük egy volt FIDESZ-es polgármester). Ezek közül a középvezetők közül intézményenként egy-kettő a fordítók vagy a tolmácsok vezetője (a Bizottságnál három fordítói és egy tolmács-osztályvezető van, a Parlament magyar tolmácsainak megbízott osztályvezetője viszont nem magyar). Marad tehát kb. 30 olyan középvezető, aki politikai szerepet játszhat. Figyelembe véve a Lázár János által említett 30-50-es számot és a „zömmel középvezető” kitételt, szinte mindegyikük beleesne az által említett körbe, így viszont a „2010 után menekítették ki” állítás legalábbis sántít.
Érdekesebb az, hogy hogyan is lehet az említett tartaléklistákra felkerülni. Egy számítógépes tesztsorozattal kezdődik a folyamat, a szinttől függő feladatokkal. Mindenképpen van szövegértelmezés, matematikai-logikai és absztrakciós és a szakmai készségeket/képességeket megítélő teszt. Ez utóbbi értékelheti a szervezőkészséget, az elvégzendő feladatok rangsorolásának képességét, esetleg az alapvető számítógépes ismereteket vizsgáló, illetve a helyes helyzetmegítélést. Aki nem ér el 50%-ot, az már ki is esett. Van azonban még egy keretszám, hogy a jelentkezők mekkora hányada mehet tovább. Ezért az ennél jobb eredményt elérők közül is csak a legjobbak jutnak tovább.
A következő körbe bejutottak már elutaznak Brüsszelbe, és ott egy „értékelőközponti” gyakorlat és egy következik, ahol munkával kapcsolatos feladatokat kell kis csoportokban elvégezniük, miközben legalább két értékelő figyeli mindegyik pályázót. A feladatok során az uniós intézményekben végzett munkához leginkább szükséges készségeket mérik fel. Ezek általában a következők: elemző- és problémamegoldó készség, kommunikációs készség, minőségi és eredményes munkavégzés, tanulási és fejlődési képesség, szervezőkészség és az elvégzendő feladatok rangsorolásának képessége, munkabírás és rugalmasság, együttműködési képesség, valamint a diplomások esetében vezetői készség. A legjobbak felkerülnek a tartaléklistára, ahonnan aztán azok válogatnak, akiknek az adott profilú munkatársra van szüksége.
Érdekes kérdés, hogy milyen nyelvtudás kell ahhoz, hogy valaki az EU-nál dolgozzon. A vizsgák két különböző nyelven folynak, az egyik nyelven a nyelvi, matematikai-logikai és absztrakciós készséget felmérő (feleletválasztós) teszteket kell letenni (ez lehet a jelentkező anyanyelve), a többit pedig egy másik nyelven, amelyet a pályázók által leggyakrabban kiválasztott öt nyelv közül kell kiválasztani. Eredetileg volt három nyelv, amelyet használni lehetett a vizsgákon, az angol, a francia és a német. Ezeket tekintették az EU munkanyelveinek, hivatalosan azonban ezek nem lettek rögzítve. Ezért többen sikerrel perelték az EU-t a felvételnél alkalmazott korlátozó nyelvi politikájára hivatkozva. Ezután vált lehetővé az első vizsgasorozat letétele a pályázó anyanyelvén, egy másik bírósági ítélet nyomán pedig a második nyelv választékának kiterjesztése.
Mindebből látható, hogy a 2010 után kimenekített „zömmel középvezető” semmiképpen nem stimmel, de vitathatók a „beleírnak az országjelentésekbe” meg az „éjjel nappal” kitételek is.
