Trócsányi miniszterjelölt parlamenti meghallgatásán három érvvel indokolta, hogy Magyarország nem vesz részt az Európai Ügyészi Hivatal (más fordításokban: Európai Ügyészség) munkájában: először is szerinte az ügyészség koncepciója végiggondolatlan és elhibázott, másodszor feleslegesen duplázza a bürokráciát, hiszen létezik az Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) és az uniós igazságügyi együttműködés. Ezt a két érvet sem ő, sem más nem mondta még eddig. Harmadik kifogása, hogy korlátozza a tagállamok szuverenitását, nem új, Deutsch Tamás az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának ülésén azt mondta, hogy kizárólag emiatt nem csatlakozik Magyarország.
Nem véletlen, hogy a második érvet még nem hallottuk, hiszen az OLAF nem bűnügyi, hanem csak adminisztratív vizsgálatot folytathat, sokkal kevesebb eszköze van, az általa összegyűjthető anyag ezért nem mindig elegendő a vádemeléshez és nem is emelhet vádat. Az igazságügyi együttműködés pedig államok között és nem az EU és egy tagállam között áll fenn, ráadásul vádemeléshez nem vezet. Ezt egyébként a volt ügyvéd Trócsányi akár tudhatná is. Már csak azért is, mert a létrehozás oka elsősorban az volt, hogy legyen egy olyan szervezet, amely bűnügyi vizsgálatot folytathat (illetve elrendelhet és felügyelhet, mint az ügyészségek általában), és vádat emelhet azokban az ügyekben, amelyekben a tagállamok ügyészei nem teszik ezt meg. De hát igazságügy-miniszterünk számára az ügyészség csak bürokrácia.
A vádemelés elmaradásának persze nem feltétlenül csak az az oka, hogy eltussolják az EU pénzek elsíbolását. Az ügyészségek kapacitása véges, válogatniuk kell. Az elvárások velük szemben pedig gyakran más prioritásokat diktálnak (sok ügy több tagállamot érint, esetleg az összeg nem olyan nagy a nagy belföldi ügyekhez képest, más bűncselekmények üldözése prioritást élvez a gazdaságiakhoz képest, a saját költségvetés védelme úgyszintén stb.), ezért olyan ügyeket vállalnak fel inkább, amelynek a belföldi visszhangja nagyobb. Ugyanakkor az, hogy az EU költségvetését károsító bűncselekmények üldözése kevésbé valószínű, komoly kockázatot jelent, hiszen nagyobb eséllyel lehet megúszni. Megint nem kell részletezni ennek hatását az Unió pesztizsére, elég a magyar sajtóban elolvasni az EU-s projektekről megjelenő híreket.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a koncepció valóban átgondolatlan és elhibázott-e. Véleményem szerint nem, de nézzük a tényeket. Az eredeti koncepció sokat változott a Bizottság javaslatához képest, elsősorban a tagállamok kezén. Vitatták a nagykövetek az Állandó Képviselők Tanácsában, a szakértők sok-sok körben, végül pedig az igazságügyi miniszterek tanácsa szavazta meg. Eközben Magyarországnak is módja lett volna javaslatokat tenni, hogy a koncepció ne legyen elhibázott. Elhihető, hogy egy ügyvéd találhat kivetnivalót a koncepcióban, habár a probléma inkább az, hogy túlzottan függ még így is a munka hatékonysága az egyes ügyészségekből a hivatal rendelkezésére bocsátott létszámtól és a szakemberek minőségétől, vagyis a tagállamok elérték azt, hogy szuverenitásuk nagyobb része megmaradjon, ha közvetve is.
A vádemelési jogosultság ugyan hatáskör-csökkenést nem jelent (jelent viszont további erőforrásokat), mégis kikényszerítették, hogy az Európai Ügyészség elsősorban koordináló, kezdeményező szerepet játsszék. Így egy eléggé bonyolult struktúra jött létre, ami viszont eredmény, hogy a tagállamok által a hivatal rendelkezésére bocsájtott erőforrásokat csak az EU költségvetés elleni bűncselekmények nyomozására és ezen ügyekben a vád képviseletére lehet felhasználni.
Az Európai Ügyészség és a tagállami intézmények viszonyát a tárgyalások eredményeképpen úgy alakították ki, hogy a tagállamok szuverenitása nagymértékben megmaradjon. A nyomozást a tagállami hatóságok végzik, az ügyészséghez delegált tagállami szakemberek megőrzik jogállásukat az őket kirendelő intézményekben stb. Ráadásul erőforrást spórol meg az a tagállam, amely a delegált erőforrásoknál többet fordított eddig EU-s ügyekre. Az Ügyészség a rendelkezésére álló költségvetésből részben meg is térítheti a kivételesen magas költségekkel járó olyan nyomozási cselekmények költségeit.
A tagállamoknak azonban el kell dönteniük, hogy fontos-e nekik annyira az EU költségvetésének védelme (amely költségvetés végül is az ő pénzük), hogy megengedjék egy EU-s intézménynek, hogy jogosultságaik egy részét (velük párhuzamosan, nem a helyükbe lépve) gyakorolja. A magyar kormány negatív döntést hozott.
